Laura --- Fanfiction: A titokzatos város 6. fejezet

6.

A Titok

Lori lábait összekötözték, a kezeit pedig hozzákötözték az ágyhoz, nehogy megint elszaladjon. Éppen hajnalodott és mindenki holt fáradt volt. Agua az ágy jobb, Terra pedig a bal oldalán aludt el. Clary Jace mellkasára dőlve a földön aludt. Isabbelle a széken ülve az asztalra dőlt, Alec és Magnus a szoba két legtávolabb eső pontján, a földön aludt. Agnes a kanapén, Caroline pedig a szoba közepén leterített szőnyegen terült el. Caroline egy ideig még őrködött, de végül legyőzte a fáradság.

Lori ébredezett és észrevette, hogy valami dörzsöli a csuklóját és a bokáját. Sejtettem, hogy ez lesz. – gondolta és megpróbálta kihámozni a kezeit a kötélből. Először a jobb, majd a bal kezét bújtatta ki a szorításból. A lábairól is leoldotta a köteleket, majd halkan és lassan lemászott az ágyról. Amikor felállt majdnem összerogyott úgy megszédült, aztán a fejéhez kapott és alvadt vért érzett a homlokán. Éles hasítás állt Lori fejébe, de nem törődött vele.  Éppen az ajtó kilincse után nyúlt, amikor valaki megszorította a kezét. A fiú magas volt, fekete hajú, sötét szemű, izmos, mondhatni az ajtón nem igen fért volna ki. – A helyedben nem mennék sehova. – mondta mély és fáradt hangon.

--De ha itt maradok, mind meghaltok. Ezt nem hagyhatom. El kell, mennem, különben ide jön és megöl mindannyiótokat. – mondta Lori halkan és idegesen.

--Nem hagyhatom, hogy a húgom egy elmebeteg kezére kerüljön. – suttogta a fiú.

--Tom, Mephistopheles nem pszichopata, hanem halott. Pontosabban már nem, de mindegy, ha nem megyek el, akkor ti járjátok meg. És nem akarom, hogy bárkinek is baja essen mi adtam.

 --Nem, helyette inkább feláldozod magad igaz. Szerinted az nem fájna a szeretteidnek? És nem lenne jobb együtt megvívni ezt a harcot?

--Nem keverhetlek bele benneteket az én bajomba…

-- De pontosan ezért vagyunk család, hogy mindig segítsünk a másiknak. – szólt közbe Thomas.

A beszélgetés ezen részére, már mindenki ébren volt és lázasan, de fáradt arccal figyelte a testvérek beszélgetését. Senki nem akart beleszólni a dologba, mert senki nem volt képben igazán.

--Igen, de az nem segítség, ha megöletitek magatokat.

--Tudod, egyszerűbb lenne, ha elmondanád elejétől kezdve, hogy mi is folyik itt. – mondta Terra miközben felült az ágyra.

--Talán az jobb lenne, de azután, miután elmondtam csak még jobban bele akartok, majd keveredni.

--Na, halljuk. – szólalt meg Aqua izgatottan.

--Szóval úgy kezdődött, hogy álmomban láttam Mephistophelest egy esküvőn. Sub noctem cura recursat. Éjjel a gond visszatér. Tudjátok. –nézett a testvéreire - Nem tudtam, hogy hol vagyok. Aztán megláttam magam, esküvői ruhában amint éppen az oltár felé sétálok, és ti mosolyogva örültök a házasságomnak. Aztán egy valami, talán egy villámhoz tudnám hasonlítani lecsapott és megölte Mephistophelest. Majd sírva odahajoltam fölé és láttam, hogy porrá égett. Pulvere est et in pulvere reverteris. Porból lettünk, porrá leszünk. És ekkor döntöttem el, hogy Magnushoz költözök, amiért még ma is hálás vagyok. – Nézett Lori őszinte hálával Magnusra. A férfi bólintott és elmosolyodott.

--Szívesen tettem, de akkor ezt miért nem mondtad?  - szólt kedvesen.

--Nem akartalak belekeverni. Minél többen tudják annál több halott lesz és én nem akartam, hogy rajtam kívül bárki akár meg is sérüljön.

--Mi? Hogy érted, hogy rajtad kívül? – aggódva kérdezte Caroline.

--Ha folytathatnám, megtudnád. Szóval amint idejöttem megkértem Magnust hogy senki ne zavarjon, mert transzba esek, és ha felkeltenek, akkor mérges leszek. Így hát 2 évig aludtam, amíg egy bizonyos ember – nézett Agnesre keményen – fel nem keltett.

--Elnézésedet kérem, csak azt tudtam, hogy hol vagy azt nem hogy milyen állapotban.

--Semmi baj, de azzal ismét elkezdődött a baj. Az még hagyján, hogy elvittek a jövőbe, - nézett Jace-re - de azt még mindig nem értem, hogy mit keresett ott Mephistopheles. És miért küldözget nekem most, olyan látomásokat, amiben feleségül vesz. Aztán összeállt a kép. De nagyon nem fog tetszeni nektek, ha elmondom. – habozva mérte végig a társaságot.

--Mond el Loriana különben nagyobb bajban leszel, mint amiben most vagy. – dühöngött Thomas.

Loriana, ez a neve? Milyen gyönyörű név. Még sosem hallottam ilyen szépet, biztos nagyon régi név lehet. – gondolta Clary. Lori erre elmosolyodott. – Köszönöm szépen. – mondta Clarynek.

--Ezt hangosan mondtam? – kérdezte kétségbeesetten Clary.

--Nem, ne aggódj csak pont hallottam a gondolataidat, tudod, szörnyen hangosak. És igen nagyon régi, mint én. – mosolyodott el Lori. – Latin eredetű. Kigondolta volna. – nevette el magát.

A többiek semmit sem értettek ebből így Lori elmagyarázta, hogy Clary megdicsérte a nevét és ezt csak gondolta, de ő meghallotta és meg is köszönte.

--Jó, oké szép neved van ezt eddig is tudtuk, de miért nem fog nekünk tetszeni, ha elmondod? – próbálta visszaterelni a szót az előző témára Terra.

--Ja, igen, bár maradtunk volna a nevemnél, - erőltetett egy mosolyt az arcára Lori és folytatta - de akkor elmondom. – vett egy nagy levegőt és a földet kezdte bámulni, hogy senkinek ne kelljen a szemébe nézni. – Szóval, emlékeztek arra, hogy a kérdéseknek ára van, és amit kérdezel az megvalósul. Na, igen Jace megkérdezte, hogy mi lesz, ha megint ember leszek. Hát az a jövő, ugye és ott találkoztam Mephistophelesszel. És ha most küldözget nekem látomásokat és akkor találkozok vele az azt jelenti, hogy… - vett egy nagy levegőt, hogy folytassa, de Caroline beléfojtotta a szót.

--Az azt jelenti, hogy már nincs sok időd Boszorkánymesterként. – riadt fel a lány - Mond, hogy nem így van, és hogy tévedek, és csak hülyeségeket zagyválok. Mond, kérlek. – esedezett Caroline könnyes szemmel és próbált Lori szemébe nézni, de tudta, hogy nem téved és a barátnője nem mer az ő szemébe nézni.

--Ez nem igaz. Ugye hugi? – ijedt meg Aqua.

--Én mindent megteszek, hogy ne így legyen, de a sors.. – mondta síró, de erős hangon.

--A sorsod az, hogy a Világ Boszorkánymestere legyél, ezt mégis, hogy tudnád megvalósítani, ha halott vagy? – kérdezte ordítva Terra.

--De tényleg, hogy lehet, hogy a Világ Boszorkánymestere vagy, de mégis meghalsz? És miért Boszorkánymester, ha többet éltél Tündérként? Ezt nem értem. – nézett zavarosan Magnus.

--Na, elmondom. A sorsom szerint, minden faj életéből fogok élni jó néhány évet, aztán végül Boszorkánymester leszek, de meghalok és újult erővel térek vissza ismét Boszorkányként, de akkor már semmi nem tud megölni. Igen ez szép és jó, de… - nem fejezte be a mondatot. Úgy meredt a falra mintha most jött volna rá, egy olyan fontos dologra, ami megváltoztat mindent.

--De…? – kérdezte Isabelle.

--De ahhoz, hogy így legyen egy rituálét kellett volna végrehajtanom minden életemben. – szomorkodott, aztán öröm villant át az arcán és felpattan az ágyról. – Ez az, megoldhatjuk, csak kell egy … - megint elhallgatott és ismét szomorú lett az arca.

--Oké úgy látom ez így nem fog menni. – szólt Thomas. – Mi a rituálé? Mi kell hozzá?

--Az, hogy amilyen faj életét élem abból a fajból fel kell áldoznom egyet, de nem ölhetek meg egy Boszorkánymestert csak úgy. A többieket mind csatában öltem meg. Na, jó majdnem mindet. – mosolyodott el.

--Elmondanád ezeket, hogy oldjuk a feszültséget? - kérdezte Jace és Lori szemébe nézett aki ettől furcsa mód kellemesen megnyugodott.

 --Persze. – mosolyodott el Lori, hogy végre témát váltanak. – Na, szóval elsőnek Mondén voltam ugye, hát akkor az utcán megtámadtak és a tőrömmel leszúrtam a fickót. (Amit mellesleg a csizmámban tartottam) - szólt a testvéreinek és látta, hogy Isabelle elmosolyodott. - Aztán Tündérként harcoltunk a területekért. Akkor még minden Tündér törzs küzdött a saját birodalmáért. Nagy háború volt és nem csak egy személyt öltem meg. – mondta - Inkvizítoként még elég durva eljárás során lehettél az előző Inkvizítor utóda. Ahhoz hogy elismerjék, hogy megfelelsz a posztra meg kellett ölnöd az előző személyt. Hát azóta is emlegetnek a Klávé körében, mert én voltam a legtöbb ideig Inkvizítor. Összesen 66 évig voltam szolgálatban, úgy mond. – dicsőítette magát Lori, mire a többiek elnevették magukat, bár nem volt igazi boldog nevetés. – Aztán Vámpírként is kinyírtam egy, kettőt a fajtámból táplálék szerzés érdekében. Vérfarkasként csak egy személyt öltem meg. A falka régi vezérét, hogy átvehessem a helyét. Sokáig küzdöttünk, de végül én nyertem. Árnyvadászként, hát igen – gondolkozott el Lori – na, az nem volt szándékos. Éppen kiképzésen voltunk, amikor meg akartak viccelni és egy éles fegyvert adtak a kezembe én ezt, mit sem sejtve odamentem a társamhoz (szerencsére pont párcsere volt és a Parabatai barátom tovább ment). Az tény, hogy jó harcos voltam, de aznap pont a közeli párharcot gyakoroltuk és leszúrtam szegény társam. Próbáltam visszahozni az életbe, de gyenge volt és sajnos meghalt. – némán meredt maga elé – És most itt vagyok még nem öltem meg egy Boszorkánymestert sem és nem is nagyon szeretnék. Ráadásul kitudja, hogy lesz-e egyáltalán alkalmam rá, hogy megtegyem. Nem tudom, hogy mit tehetnék.

--Mennyi ideig tud egy halott halott maradni mielőtt visszahoznád az életbe? – kérdezte Magnus.

--Nem tudom talán egy nap vagy kettő, de ha nagyon erős, akkor talán három nap után is vissza tudom hozni miért… Nem arról szó sem lehet. – dühöngött Lori. Valószínűleg rájött miért kérdezte Magnus - Neked elment az eszed. Nem inkább én halok meg mint, hogy megöljelek Magnus Bane.

--De te a Világ Boszorkánymestere vagy nem hallhatsz meg. Legalábbis anélkül, hogy elvégezted volna a rituálét.

--Te elmebeteg nem fogom kockára tenni az életedet.

--Most miről is beszéltek? – értetlenkedett Alec. Lehet, hogy tudta, hogy miről van szó csak nem akarta elhinni.

--Arról, hogy Magnus azt akarja, hogy öljem meg aztán haljak meg és térjek vissza Boszorkánymesterként és hozzam vissza az életbe. Röviden ennyi, de én ezt nem fogom megtenni.

--Tedd meg. –vágta rá Alec – Ha meg akar halni akkor haljon meg. – nézett gyilkos tekintettel Magnusra.

Az összes ember, aki a szobában volt zavarodottan nézett Alecre, hogy-hogy mer ilyet mondani a szerelmének, Magnusra, hogy-hogy mer ilyen ötletet kitalálni és Lorira, hogy hogyan fog dönteni. A tekintetek ide-oda jártak a három személy között.