Laura --- Fanfiction: A titokzatos város 2.fejezet

2.

A kezdet

Amint becsukódott az ajtó Jace és Alec egymásra néztek.

--A szeretteimet? Ez a lány tud szeretni? Valahogy nem tudom elhinni. – mondta Jace és körbe pillantott.

Clary eközben felült a kanapéra, Isabelle mellé ült és átkarolta, majd Jacehez fordult – Nem tudom, szerintem igenis tud szeretni. Nézd meg őket – mutatott Agnesre és Magnusra —őket szereti és szerintem rájuk célzott.

--Ez nem igaz. – mondta Magnus.

-- Igazából nem ránk célzott.— tette hozzá Agnes. – Lehet, hogy furának fog nektek tűnni, de igazából Lorinak van 3 bátyja.

Mindenki mereven pillantott körbe és hüledezve néztek egymásra. Valahogyan Clary fülében elkezdtek csengeni a szavak igazából Lorinak van 3 bátyja, 3 bátyja, bátyja. Olyan hihetetlennek tűnt, de Clary mégis azt hitte, hogy ez teljesen normális, hisz mindenkinek van családja. De valami mégis szöget ütött a fejébe.

--Hogyan lehet neki egyáltalán testvére?

--Nos, úgy ahogy nekem is. – szólt Magnus. –Neki is vannak szülei.

--Ha már úgy is rólam beszéltek nem lehetne, hogy én mondjam el?—szólalt meg egy hang Clary mögül. Átöltözve egy farmerbe és egy pólóba, amin egy kép volt róla és egy idősebb fiúról az ajtófélfának dőlve ott állt Lori.

--Az ember azt hinné, hogy ennyi év elteltével nem tudsz hangtalanul közlekedni, de mégis. - állapította meg Agnes.

--Tudod Agnes hiába haltam meg vámpírként a képességeim megmaradnak. Ahogy minden életemből. Hangtalanul járok akár egy Vámpír, jól harcolok akár egy Árnyvadász stb.

--Azt, hogyan vagy képes megcsinálni? – kérdezte Alec megzavarodott hangon, de az arcán semmi nem mutatkozott.

--Úgy, hogy van egy olyan karkötőm és egy olyan rúnám, ami a képességeket magába zárja. Ha a karkötő elszakad ott a rúna. De csak, hogy tudjátok, a karkötő sosem szakad el. - nézett a karján fityegő vékonyszálú láncra, amin 3 medál lógott. Clary kíváncsi lett volna melyik, mit tartalmaz.

 

-- Na, most bejöttök vagy sem – mutatott a szobájára. - ott vannak az emlékeim. Te nem, Árnyvadász, és te sem Magnus. –szólt rá Alecre és barátjára.

--De miért nem? – kérdezte Alec értetlenül.

--Gyere, én sejtem mire céloz. - mondta Magnus és Alec vállára tette a kezét majd megfordultak. Magnus hátra nézett Lorira és egy mosolyt intett felé.

Miután mindenki bement Lori szobájába becsukódott az ajtó, amin egy felirat volt:

 
Giustizia mosse il mio alto fattore:

fecemi la divina potestate,
la somma sapienza e il primo amore.

--Dante: Divina Comedia, azaz Isteni színjátékából egy idézet:

Nagy Alkotóm vezette az igazság;

Isten Hatalma emelt égi kénnyel,
az ős Szeretet és a fő Okosság.

--Csak gondoltam ne pazarold a kérdéseidet. Minden kérdésnek, ami ebben a szobában elhangzik, annak ára van. Ez egy olyan szoba, ami megmutatja a jövőt, jelent, múltat, válaszol a kérdéseidre, de annak a legszörnyűbb árával találod szembe magad. Ha most te megkérdezted volna, hogy az mit jelent akkor a Pokol kénköves bugyraiba kerültél volna, szóval óvatosan a kérdésekkel. Amit én fontosnak tartok elmondani azt elmondom, csak akkor kérdezz, ha viseled annak súlyát. És az lehet, hogy nem csak a kérdezőre lesz hatással, hanem mindenkire, aki a szobában tartózkodik. Megértettétek?

--Igen. - mondta mindenki egyszerre.

--Hol is kezdjem? Talán ott, hogy 1135-ben születtem egy igen előkelő Alvilági családba. Két bátyámmal és édesanyámmal éltem együtt. A bátyáim előszeretettel piszkáltak ugyanis 16 éves koromig nem volt képességem, mondhatni mondén voltam. Ők ikrek voltak Terra és Aqua. Volt még egy testvérem Thomas, de ő nem lakott velünk. Amikor megkaptam az első képességeimet ők már rég nagyhatalmú Boszorkánymesterek voltak. Minden nagyhatalmú Alviláginak meg jósolják, az életét mielőtt megszületne. A bátyáimnak az a sorsa, hogy a szárazföld és a vizek boszorkányai legyenek, ezért nevezte el anyám őket latinul Szárazföldnek és Víznek, hogy a rangjukhoz tisztességes nevük legyen. Az Orákulum nekem nem szánt jövőt, azt mondta, hogy hamar meghalok, ezért nekem nem lesz semmilyen hatalmam. Anyám elnevezett Lorinak, mert neki tetszett ez a név.  – mondta a lány, úgy aki mindjárt elsírja magát.

A szoba egy teljesen normálisnak tűnő ház volt csak az volt a furcsa hogy gyerekek sikítoztak körülöttük. Ez az ő élete – gondolta Clary – most az ő életét látom. Most már értem mit értett azon, hogy itt vannak az emlékei.

Jace látta Lori szemében a fájdalom és a szeretetet egyvelegét. 

--Amikor megkaptam azt a képességemet, amivel fájdalmat tudtam okozni – ez volt az első erőm – egyből kipróbáltam a testvéreimen, hogy megmutassam mit éreztem 16 évig. Én naiv persze elfelejtettem, hogy ők sokkal erősebbek és egy legyintéssel neki dobtak a falhoz és belém állt egy virágtartó. Terra rögtön odarohant hozzám Aqua pedig sietett anyáért, de elkéstek, meghaltam. Ekkor lett meg a második képességem halottakat tudok feltámasztani, mert egyszer feltámasztottam magamat. Mind ott álltak a testem fölött és elborzadva néztek rám. Amikor feléledtem féltek tőlem. Senki nem tudja fölébreszteni a halottakat nem hogy még saját magát. Erre édesanyám elvitt ismét az Orákulumhoz, de ő még mindig azt mondta, hogy semmit sem lát. Hazafelé úton összevesztem édesanyámmal így egyedül kódorogtam. Volt egy fiú, Benjamin, akivel összefutottam, elbeszélgettünk és elvezetett egy tóhoz, majd hirtelen csak azt vettem észre, hogy belefojtott a tó vizébe. Nem tudom, hogy önszántából tette- e vagy valaki megparancsolta neki, hogy tegye azt, amit tett. – Lorinak könny gyűlt a szemében, de tovább folytatta. -  Ami furcsa volt, hogy erre mind emlékeztem mikor fölkeltem, Tündérként. Ezt se értettem egészen addig, amíg a jós képességem meg nem kaptam. Akkor minden világos lett, 7 különböző fajnak az életét fogom élni, 7-szer, fogok újjászületni, és amikor nyolcadszor is újjászületek, és ismét emberként fogok élni akkor…..

A szoba az összes eddigi életét megmutatta a Tündért, az Inkvizítort, a Vérfarkast, a Vámpírt, az Árnyvadászt és a Boszorkánymestert. Minden újjászületését és a halálát megmutatta. Ez borzalmas - gondolta Clary – az embert vajon miért nem mutatta meg? Csak akkor kérdezz, ha vállalod annak súlyát. – visszhangzott fejében.

--És mi lesz, ha megint ember leszel? – kérdezte Jace és mindenki rámeredt. Clary megfogta a kezét és megszorította, a fiú ránézett, de nem mondott semmit.

-- Ezt nem kellett volna megkérdezned Jonathan. – felemelte a hangját Lori.

A szoba hirtelen eltűnt és New York utcáin találták magukat. De valami nem volt rendben. Amint ezt Clary meglátta majdnem elhányta magát, Izzy pedig megszédült és belekapaszkodott Agnes vállába, hogy össze ne essen.

--Úr Isten itt meg mi történt? – kérdezte Clary értetlenül.

-- A kérdéseknek ára van. – mondta Agnes szinte suttogva, erőtlenül, a látvánnyal küszködve. 

Laura--- Fanfiction: A titokzatos város 1.fejezet

A Titokzatos Város

1

Találkozás az új taggal 

Clary, Jace, Alec, Isabelle és Magnus a kerek asztalnál ültek és valamit nagyon vitattak, amíg egy lány ki nem lépett az egyik oldalsó szobából. A lánynak hosszú méz szőke haja volt, a szeme csak úgy ragyogott a kékségtől és egy hosszú zöld pólóban állt meg az ajtó előtt. Alig lehet 16 éves – gondolta Clary. Majd a lány megszólalt kissé fáradt és ideges, de valami lágysággal a hangjában.

– Magnus, mi folyik itt?- majd megdörzsölte a szemét, mint aki most kászálódott ki az ágyból.

– Mi csak vitatjuk, hogy hogyan tudnánk legyőzni egy kataratort, bár te fél kézzel elbánnál velük, de nem akartalak felébreszteni, de most, hogy fent vagy… Amúgy miért is?- vonta kérdőre a lányt.

Magnus nem is törődve a többiekkel a lányhoz fordult.

-- Mert a kedves nővéred felhívott, pontosabban gondolatban üzent, hogy alig 2 perc múlva itt van. A helyedben kitakarítanék! --Mondta kissé feszülten és némi gúnnyal a hangjában.

-- Kösz, hogy szóltál!

-- Neked van testvéred?- szólt szinte kórusban a 4 fiatal.

Meglepett arccal meredtek a lányra, majd Magnusra, bár ő nem nézett rájuk, de válaszolt. Bazsalyogva.

-- Van. Bár néha a plafonon vagyok tőle.

-- Kösz a bókot, Öcsi.

-- Árnyvadászok bemutatom a nővéremet, Agnes Bane-t. – mondta Magnus miközben kissé régiesen, de mégis elegánsan bemutatta a 20 évesnek tűnő, magas, hosszú fekete hajú lányt. Gyönyörű szép kék szemei voltak- gondolta Clary.

-- Árnyvadászok, imádom őket. – mondta Agnes kedvesen mosolyogva.

--De jó neked!-- szólt arrogánsan egy hang. A lány volt az, aki amióta bejött Agnes nem mozdult, mintha még levegőt sem vett volna- ezen elgondolkodott Clary, majd Agnes mézes-mázas hangja ébresztette fel a merengéséből.

-- Lori kedvesem ezer éve nem láttalak, látom felébresztettelek. Ne haragudj.—szólt kedvesen bár valami volt a hangjában ami Claryt aggodalomra emlékeztette.

-- Semmi baj, amúgy csak 132 éve nem láttál. Nem miattad vagyok ilyen, hanem miattuk. – Mutatott az ujjával a kerek asztalnál kíváncsian ülő csoportra.—Bár nem értem mire ez a nagy cécó, csak egy katarator, miért nem tudsz csettinteni egyet és puff eltűnik, és végleg meghal.

-- Veled ellentétben én nem vagyok a Világ boszorkánymestere szóval nekem nem csak egy csettintés lenne.

Mondta Magnus némi bókot és gúnyt csempészve a hangjába. A szemével körbe nézett a társaságon és elmosolyodott a meglepett arcok látványától.

-- Várj ő a Világ fő boszorkánya komolyan? Ez a kis arrogáns cs…. – de sose tudta befejezni a mondatot ugyan is nem maradt levegő a tüdejében. Furcsa mód senkinek se kivéve Lorinak aki mindenkinek elvette a levegőjét pusztán csak az akaratával. – Ez csak egy figyelmeztetés! Csak rágondolok és meghalsz. Megértettétek? – Valahogy mindenki egyszerre el tudott mormolni egy igent. Mi után mindenki kapott levegőt a lány megszólalt.

-- Szóval, Clarissa. Úgy látom te még új vagy az árnyvadászok között. Harcolj velem és közben elmondom a történetemet.

--Dehogy harcolok veled. Mégis miért harcoljak, nem ártottál nekem, sőt még fiatalabb is vagy, mint én. Nem harcolok veled!– Mondta Clary kissé sértetten érezve magát, és egy kicsi félelem költözött a hangjába.

-- Ez az utolsó, amit mondani akarsz, mielőtt kidobom az ablakon a barátodat.—Mutatott a lány Jace-re.—Mert megtehetem és meg is teszem.

Egyszer csak mindenki a lányra meredt ő pedig Claryt és Jace-t vizslatta. Clary félelemtől rettegve állt Jace elé, hogy megvédje, de már késő volt a fiú felemelkedett az asztaltól valami furcsa erőmezőben, majd az ablak túloldalán találta magát. Clary felsikítva futott volna utána, de egy hang megállította.

– Na, most már harcolsz velem? Vagy megöljem a szerelmedet? – és egy laza mozdulattal meglebegtette a varázsmezőben levő Jace-t, mint aki ijesztgeti a másikat, hogy elejti a legbecsesebb kincsét.

Clary felsikított.

--Jó harcolok veled, ha, visszahozod Jace-t.

--Miért, nem jó ott levegőzni Jace?

--Hát kényelmes ez az izé, de nem szeretnék itt lenni. Egy kicsit zavaró, hogy 10 méter van köztem és a föld között és bár túlélném, de nem tudom, mikor kezdek el zuhanni.– mosolygott, de valami volt az arcán amit Clary nem tudott megfejteni, talán félelem vagy aggodalom lehetett.

-- Elég ebből a játékból Lori, hozd vissza Jace-t, Claryt meg hagyd, nem tud olyan jól harcolni, mint te. Ráadásul csak, hogy tisztázzuk ő idősebb, mint te, Clary.—szólt Magnus és mosolyogva nézett a lányra.

-- Ne már annyira vicces lesz. Légyszi már rég nem szórakoztam. Egy picit, nem fog rosszul elsülni megígérem. – Egy csábos mosolyt intett Magnus felé és visszaültette Jace-t a székre és Claryvel fordult szembe. – Mehet?

-- Légy szíves legyél vele kíméletes. – szólt Magnus testvére, Agnes.

A két lány Magnus szobája kellős közepén ugrott egymásnak. Agnes és Magnus az egyik falnak támaszkodva szórakoztak, Alec elszörnyedve, Isabelle izgalomtól dúlva, Jace pedig aggódva figyelte a párharcot. Majd Lori belekezdett a történetében és ezzel együtt egy nagyot ütött Clary bordáira, ami valószínűleg megsérült.

--Csak hogy tisztázzuk én már több mint 800 éves vagyok szóval nem valószínű, hogy idősebb vagy nálam kis lány—mondta Clarynek némi gúnnyal a hangjában.—Eddig 6 életet éltem és mindegyikre emlékszem. Először Tündér voltam, de 394 évesen elbuktam az egyik csatában. Aztán 101 éves voltam, amikor Inkvizítorként meghaltam szintén egy csatában. Majd Vérfarkasként születtem újjá, de 53 évesen a falkába új tag jött és Alfa akart lenni szóval megölt. A Vámpír énem volt a legenergikusabb ugyanis 111 évesen egy buliból tartottam haza, amikor kicsit menőbb akartam lenni ezért a barátnőimmel fakerítéseken egyensúlyoztunk, aztán trükköztem egyet és hát… ráestem a kerítésre és a szívembe állt a kerítés egy darabja.—Erre egy nevetés hallatszott, majd egy reccsenés. Lori ruhája elszakadt, Clary próbált meg megkapaszkodni, de nem sikerült neki. Agnes a nevetés után hozzátette:

-- Igen arra emlékszem, de tudod, hogy nem kellett volna kézen állnod a kerítés közepén, de neked minden áron meg kellett csinálni ugye? – majd nevetve nézett Lorira.

Aztán valami reccsent. Clary lába volt az, eltört.

--Állj fel még nem fejeztem be a történetemet.

Clary nagy nehezen föltápászkodott és tovább harcolt. Egy pillanatra Jace-re pillantott és látta rajta az aggodalom és a fájdalom egyvelegét.

--Vámpír után Árnyvadász lettem, az volt a legrövidebb életem csak 21 éves voltam, amikor egy Nagyobb Démon megölt. Végül most Boszorkánymester vagyok és kitudja meddig élek. Most 198 éves vagyok, de félek, hogy nem töltöm be a 200-at. Ugyanis valami közeledik, valami nagy, nagyon-nagy. - mondta vészjóslóan.

Clary a földön feküdt és nagyon lassan vette a levegőt, a szájából vér folyt és valószínű, hogy a tüdeje is megsérült, mert a következő pillanatban vért köhögött fel. Jace odarohant hozzá, a lány felsőtestét az ölébe húzta. A fiú próbálta ébresztgetni, de elkésett Clary már nem vett többé levegőt és nem nyitotta ki azt a csodaszép zöld szemét. Lori olyan erőseket ütött, hogy Clary belehalt a sérülésekbe. Magnus odarohant a földön fekvő lányhoz Agnes pedig Lorihoz.—Azt mondtad nem durvul el a helyzet, most örülsz?—mondta olyan feszült és mérges hangon, hogy szinte leordította a lány fejét.

--Igazság szerint örülök. – mondta bazsalyogva. – Ami nem öl meg az megerősít.

--De te megölted őt.—mondta Jace fájdalmas és síró hangon Clary fölé hajolva. Egy tőrt szorongatott a kezébe, ami olyan hirtelen került oda, hogy Lori azt sem tudta, hogy mikor vette elő a fiú a fegyvert. –Ismered a Hammurapi törvényeket? És az a rész rémlik, hogy szemet szemért, fogat fogért, életet életért? Mert most te is meghalsz.—Magnus próbálta elkapni a fiú kezét, de nem tudta megakadályozni azt a mozdulatot, amivel meglendítette a tőrt. Jace a tőrrel a hasába értetlenül nézett körül. Senki nem értette, hogy mi történt.

--Egy pajzs vesz körül, ami megakadályozza, hogy bármi vagy bárki megsebesítsen.

A lány Jace szemébe nézett, majd megfordult és kirántotta a kiálló fegyvert a fiú testéből. Mindenki felriadt. Lori egy fura mozdulattal csinálhatott valamit ugyanis Jace a görnyedt állapotból felegyenesedett.

--Ja, jut, eszembe vannak különleges képességeim, mint például jövőbe látok, rá tudok venni embereket dolgokra, hatással vagyok az érzéseikre stb., ja és nem utolsó sorban puszta kézrátétellel tudok gyógyítani.

--Lori meg tudod őt gyógyítani? – kérdezte Magnus, Clary teste mellett ülve. Halvány kétségbeeséssel a szemében reménykedett, hogy a válasz IGEN lesz.

--Nem valószínű már meghalt. - majd az élettelen test fölé állt. – Persze megpróbálhatom, de csak ha bocsánatot kérsz, amiért rám támadtál. - Mutatott ujjával Jace-re.

--Bocsánat! Elnézést! Csak kérlek, hozd vissza. – lehajtott fejjel mondta.

--Köszönöm. Amúgy valószínű, hogy meg se halt attól, hogy te nem látod, még élhet, ha életben tartottam vagy csak arra kényszerítettelek benneteket, hogy lássátok halottnak. Na, állj arrébb Magnus. – Egy legyintéssel elterelte a Boszorkánymestert a lány testétől, majd kétszer végig húzta a kezét Clary fölött és a lány egy nagy, mély levegő vétel után felült, mintha semmi sem történt volna. Lori arrébb állt, hogy Jace meg tudja ölelni Claryt.

-- Na, most ledőlök kimerítő nap volt. Sziasztok. – mondta Lori mindenki értetlenül nézett, hogy hirtelen milyen kedves lett. – Ne nézzetek így. Attól, hogy kíváncsi voltam, hogy mennyire szeretik egymást nem vagyok gonosz, sőt ami azt illeti nagyon kedves vagyok. Csak akkor leszek nagyon gonosz, ha a szeretteimet bántják. És higgyetek nekem azt az énemet nem akarjátok látni. – majd elindult afelé az ajtó felé ahonnan kijött, majd hangosan becsapta azt.