Laura --- Fanfiction: A titokzatos város 10. fejezet

10.

Az esküvő

1.           rész

A portál egy elhagyatott temetőbe vitte őket. Amikor Tessa felvette Lori nyakláncát majdnem összeesett. Annyi emlék, érzelem, segélykiáltás harsogott Lori fejében, hogy azt Tessa egyszerűen nem tudta befogadni. Hiába volt már 151 éves még sohasem járt olyan ember fejébe, akinek ekkora hatalma lett volna. Képeket látott tűzhányókról, özönvizekről, politikai gondokról, háborúról. Hangokat hallott, kiáltásokat, nevetést, ami sírássá változott. Ezt nem bírta tovább letépte magáról a nyakláncot és a földre rogyott.

--Sajnálom, de nem tudom megtenni. Annyi minden kavarog a fejébe. Nem is értem, hogy eddig, hogy nem őrült meg. Ez nekem túl sok.

--Mi a baj? – kérdezte Caroline és mellé ült.

--Ti nem tudhatjátok, hogy Lori mit érez, miket hall vagy lát, de én igen. És azt mondom, hogy igazán nagy szüksége van rátok.

--Majd ezt megbeszéljük később. Fel tudod, venni az alakját vagy máris ássunk magunknak egy sírt. – kérdezte gúnyosan Alec.

--Alexander! – szólt rá Magnus.

--Mi van? Hisz tudod mi lesz a sorsunk, ha nem jön össze a terv.

--Ami azt illeti máris megváltoztattuk a sorsunkat azzal, hogy idehoztuk Tessát, ugyanis ő nem szerepelt a látomásunkban. Amit közösen láttunk Lorival az már megváltozott, szóval mindenki nyugodjon meg.

--Jó és most mit csináljunk?- kérdezte Jace

--Először szerintem próbáljuk meg megtalálni Loriékat, addig Tessa megpróbálja fölvenni az alakját. – javasolta Agnes.

Caroline, Agnes és Magnus rajzolt egy pentagrammot a földbe és körül ülték. Isabelle, Clary és Jace segített Tessának, ha összeesne, legyen, ki elkapja. Alec pedig a fegyvereket ellenőrizte, amikor meglátott valamit és ledermedt, szólni sem tudott.

Amikor magához tért Lori meglátta, hogy a testvérei oda vannak bilincselve a falhoz a kezüknél fogva. Magára nézett és látta, hogy ő viszont a bokájánál van megláncolva. Próbálta felébreszteni a bátyjait, de nem sikerült neki, majd egyszer egy hangot hallott a fejében.

--Hol vagy? – ezt kérdezte az elhalkuló hang.

--Egy kriptában vagy egy cellában nem tudom. Te ki vagy? – remény vegyült Lori gondolatai közé, hogy talán valaki a segítségére siet.

--Magnus Bane vagyok.

--Tényleg? Nem is olyan a hangod, mint az övé.

--Na, jó most lebuktam – szólt egy hang a sötétben, de az már nem Lori fejében volt – de te sem mondhatod, hogy szent lennél, hisz egyből elmondtad hol vagy pedig még az sem tudtad, hogy ki vagyok.   

--A testvéreimet hagyd ki ebből Mephistophelesz. – förmedt a sötétből kilépő alakra.

--Na, csak egy kicsit had maradjanak, hisz olyan jól fogunk szórakozni.

--Mi? Szórakozni? Neked elment az eszed?

--Neked ment el, ha azt hiszed, hogy elengedem őket, anélkül, hogy az erőd az enyém lenne. És most ezt vedd föl. Megérteted? – oda dobott Lorinak egy fehér ruhát.

--Miért csinálod ezt? – kérdezte Lori a ruhára meredve.

--Mert valaha szerettél. És én még mindig szeretlek.

--És úgy gondolod, hogy tudnék, olyat szeretni, aki elkövette a 7 Főbűn többségét?

 --Miért ne? És amúgy is mit érdekel téged a 7 Főbűn, hisz te is alvilági vagy.

-- Mephistophelesz régen szerettelek, de valami történt veled, amikor először visszahoztalak az életbe. A lelked megromlott. Kevélyes lettél, fösvény, buja, haragos. Mi lett veled?

--Talán az, hogy nekem lejárt az időm és csak úgy tudtál visszahozni, hogy már nem én voltam. A természet próbált neked ezzel üzenni, hogy ölj meg. Neked kellett volna megölnöd nem Car-nek. Ez az oka, hogy megint itt vagyok. – Lori eközben a monológ közben látta azt a személyt, akit szeretett, de nem tartott sokáig – Öltőzz már! – intett egyet és kisétált a rácsos ajtón.

--Ha csak ennyi kell, adj egy kardot és megöllek most. – suttogta Lori a szemét forgatva.

--Mi? – suttogta egy hang. Terra volt az, ébredezett.

--Ó hála az égnek, jól vagy?

--Hát azt nem mondanám. Hol vagyunk?

--Egy kriptában. Mephistophelesz foglyai vagyunk.

--Ó szóval az nem álom volt.

--Nem sajnos. Remélem, a többiek nem keverik magukat bajba.

Már épp feladták volna Magnusék a keresést amikor Alec visszatért. Olyan arca volt, mint aki szellemet látott.

--Mi az Alec? – kérdezte Agnes

--Izzy, ne menj oda! – szólt Alec elcsukló hangon.

--Mi az mi a baj? – kérdezte aggódva Jace és odasietett parabataiához.

--MAX! – kiáltott Isabelle és rohant volna oda hozzá csakhogy Clary visszatartotta. – Eressz, az ott az öcsém. Eressz el! – kapálózott Isabelle, de időközben már Jace is lefogta.

--Nem ő az. Ha ő lenne én is látnám, de nem látom. Oké? Nincs itt csak át akartnak verni minket. Nincs itt oké? – mondta Jace, Izzy és Alec arcát mustrálva. 

Időközben Alec mögött ott termett Magnus és a fiú vállára tette a kezét. Alec, most nem húzódott el. Kellett egy biztos pont, ami a Földön tartja.

--Will!? – hitetlenkedett szinte suttogva Tessa – Magnus, látom Willt.

--Nem ő az hidd el Theresa, nem ő az. – hitegette Magnus a lányt, de nem volt túl meggyőző.

--De kinyújtotta a kezét és hív maga felé. – ő is kinyújtotta a kezét, hogy megérinthesse a fiút.

--Tessa ne! – Caroline még időben közbe lépett és rá vette magát Tessára.

--Köszönöm – suttogta a lány.

--Ezt nem értem, mik ezek? Azt hiszem… - kezdte Agnes, de meglátott valamit, majd hozzátette - Apám…

--Nessy a mi apánk nem lehet itt. – értetlenkedett Magnus – Ness… - nem tudta befejezni a mondandóját, ugyanis ő is megpillantotta apját.

--Magnus! – kiáltott Alec és rávettette magát a boszorkánymesterre.

--Mik ezek? – kérdezte Clary.

--Ne nézzetek fel. Ez olyasmi, mint Meduza szeme a görög mitológiában, ha látjátok a szeretteiteket, akkor rabul ejtenek és elvisznek a Pokolba. – Ordította Caroline, hogy mindenki jól hallja.

Mindenki hasra feküdt és a karjába temette az arcát, de a lények nem könnyítették meg a dolgukat, ugyanis a szeretteik hangján kezdtek, jajveszékelni.

--Mi történt? – suttogta egy másik hang a sötétben és megcsördült a lánc, ahogy a kezét a fejéhez akarta emelni. – Mi a…? – Thomas volt az. Elkezdte rángatni a láncot, hátha ki tudja szabadítani magát, de Lori megszólalt.

--Nem tudod magad kiszabadítani. Varázslánc – mondta elhaló hangon. Időközben felvette a ruhát és azon gondolkodott, hogy ha most meghal, akkor mindig fehérben lesz, szóval jó lesz, ha megszokja ezt a színt. Aztán támadt egy ötlete. Tessa, hallasz? Ha a nyakláncom rajtad van, akkor hallasz, mond, hogy hallod a gondolataimat, kérlek.

 Csönd. Nem válaszolt semmit.

Aztán megcsillant a remény: Hol vagytok? Meg tudod szüntetni a kiáltásokat? Majd ismét csönd.

Lori elgondolkodott, hogy van-e olyan varázslat, ami enyhíti Tessa vagyis a saját fájdalmát és halkan elkezdett morogni.

--Mit csinálsz? Nem azt mondtad, hogy ez varázslánc? – kérdezte Terra.

--Aqua! – hallotta Thomas hangját, ami úgy hangzott, mint egy gyászkiáltás.

--Mi van? Mi az? Jól vagyok. – hatalmas kő esett le a szívükről, mikor kissé bolondosan és némi drámai csönd után megszólalt Aqua.

--Hála az égnek. Loriana, mit csinálsz?

--Shh – hallgattatta el a bátyjait.

--Ez… Kinek van fájdalma? – kérdezte Tom. Tudta, hogy a húga milyen varázslatot használ és aggódni kezdett.

Tessa, most jobb?

Csönd.

Sokkal. Hol vagytok? – szólt Tessa most egy kicsit nyugodtabban.

Szerintem egy kripta szerűségben, segítsetek. – könyörgött Lori.

Jó, ahogy tudunk, megyünk. Csak némi gond adódott. Valamilyen fura lények tartanak minket a temetőben.

Maradjatok ott, ha szólok, akkor csak te gyere elő. Mond el a többieknek. A lényekkel pedig ne foglalkozzatok. Nézzetek, mindig a szemetek sarkába…

Majd megint csönd, de ezúttal Tessa fejében. Lori nem válaszolt, akárhogy hívta.

 --Tudod annyira kiszámítható vagy. Annyira rád vall, hogy ilyen ostoba vagy és mindenkiben megbízol. Tudod Penny nagyon jó fej, főleg ha a hatalmam alatt van. Azt hitted, hogy csak egy van abból az ócska könyvből. Hát tévedtél. Abban viszont én voltam a hibás, hogy megöltem Pennyt és a drágalátos anyucitokat. Most sajnos nincs, ki lefordítsa nekem ezt a szöveget. – nézett Lorira és az arcán álszomorúság villant. – Mi van ide írva? – kérdezte Lori elé tartva a könyvet és az üres oldalra mutatott ahol csak a lapalján volt szöveg Mephistophelesz számára. Lori viszont látta a rajzot és könny gyűlt a szemében.