Laura --- Fanfiction: A titokzatos város 3.fejezet

3.

Valódi Rémálom

New York utcái úgy néztek ki, mintha a Pokol kénköves bugyrai lennének. Egyes épületek vulkán kitörésre emlékeztettek, más épületeket viszont mintha árvíz sodort volna el. Néhány épület még lángolt és lehetett hallani az emberek sikolyát, de már nem lehetett rajtuk segíteni. A folyó megduzzad és szinte a hidat is elvitte a sodrása. Kész káosz volt, egy embert nem lehetett látni az utcán, mindenhol démonok, Alvilágiak voltak.  Ami azt illeti lehetett embert látni, de csak a holttestüket. Néhány testen látszott, hogy démon támadta meg vagy megégett, de senki sem élt már. Mintha csak ők élnének. Meg a démonok.

--Te balga gyermek, hogy kérdezhettél ilyen hülyeséget. Megmondtam, ha valamit kérdezel, annak ára van. Ha a jövőre kérdezel a jövőbe repít, ha a múltra, akkor a múltba. Mi nem volt világos? – ordította Lori Jace arcába.

--Elnézésedet kérem. – mondta kissé gúnyosan Jace – gondolom, haza tudsz vinni minket szóval nem, aggódom. – karba tett kézzel lazán állt az egyik megrongálódott lámpaoszlop előtt.

-- Pedig kéne. – mondta Lori aggódva – hacsak nincs telefonod, amivel Magnusnak üzenni tudunk a jelenbe, mármint a múltba, akkor itt rekedtünk. A túloldalon valakinek fogadnia kell bennünket, úgy, mint a Portálnál. Ráadásul nem ez az egyetlen bajunk. Én ugyanis ebben az időben már nem élek szóval sietnünk kell, nem tudom, hogy meddig lesz varázserőm, arról nem is beszélve, hogy violenti szörnyek vannak a sarkon túl. – mondta félve, aggódva és haragosan nézve a többiekre, majd a sarok felé intett.

Az egyik félig elégett épület sarkánál valami megmozdult, de nem lehetett látni, hogy mi az. Aztán egy szem villant, de nem vörösen, mint ahogy a horror filmekben ilyenkor, nem ez aranyszínű volt. És aztán eltűnt. El a sötétségben.

--Mi az a violenti szörny? – kérdezte Clary és egy nagyot nyelt.

--Jobb lenne, ha nem tudnád. – szólalt meg Agnes vészjóslóan.

--De, had tudja, meg hogy a pasija mibe keverte – felelte Lori dühösen – a violenti szörny nem igazán szörny, inkább démon egy olyan démon ami… – vett egy nagy levegőt, majd úgy folytatta mintha mindjárt elsírná magát - ami a… – tehetetlenül nézett körbe – ami a lányokra támad, gondolom ebből megérted. – mondta és könnyes szemmel nézett Clary szemébe.

Jace átölelte Claryt és a lány a vállába temette az arcát. Clary reszketett, Jace pedig legszívesebben elsüllyedt volna a föld alá, amiért ilyet kérdezett és ezzel bajba sodorta azt, akit a legjobban szeret. Látszott a szemében a kétségbeesés és a hitetlenkedés.

--Mi? Ez komoly? Hogy-hogy én még nem találkoztam velük? – kérdezte a fiú.

--Úgy, hogy ez egy nagyon régi démon, ami kihalt, de a jövőbe, azaz most a jelenbe újra honosítják őket a gonosz Boszorkánymesterek. Ez bonyolult, na de ha megakarunk, menekülni, segítenünk kell egymásnak, mint egy csapat. Jace fogd meg a kezem, lányok gyertek közénk. Add ide a másik kezed. – nyúlt a fiú keze után. A lányok közöttük voltak, mint egy szendvicsben. Úgy néztek ki mint a kisgyerekek akik körben játszanak, belül van 3 ember és közrefogja őket 2 „biztonsági őr”.  -  Oké, ha eltudom, hitetni velük, hogy nem vagyunk, itt akkor elmennek. – valamit elkezdett halandzsázni, de senki nem értett belőle semmit. Majd hirtelen megtántorodott.

--A francba. – dühöngött Lori.

--Mi az? – szorította meg a fiú a lány kezét.

--Én már nem élek ebben az időben ez által itt nincs erőm. Ha esetleg meg tudnál nyitni egy Portált, mindegy hova csak el innen, bár mindenhol ez a helyzet. – Elengedte Jace kezét és Agnes felé fordult.

--Nem tudom, hogy menne-e, amúgy ha rád kapcsolódok, nem tudsz segíteni?

--Nem valószínű. Mit tegyünk most? – tanakodott Lori - Valaki, ötlet? – nézett körbe mindenkin. Majd elkezdett sétálgatni a csapat körül, ami kissé idegesítő volt. – Mit szólnátok, ha… nem az nem jó. Uram Isten, ez nem lehet igaz. – szörnyed el Lori.

-- Mi a baj? – kérdezték mind a négyen egyszerre.

--Az lehet, hogy a képességeim elszálltak, de még mindig megérzem a rosszat. Gyorsan úgy, mint az előbb, körbe.

Csak álltak, álltak, de nem történt semmi, Isabelle ezt megunta. – Ebből elég, nem történik semmi. Elmentem. Ha megtámadna valami, el tudom intézni. – majd átbújt a kezeken és elindult a kihalt utcán.

--Izzy VIGYÁZZ!! – sikított utána Lori majd Isabelle a földön találta magát.

Lori a helyére ugrott így őt érte a támadás. Egy hatalmas repülő lény elvitte a karmai között a sötétben. Mindenki utána ordított, hogy: NE! LORI!  De már késő volt, eltűnt.

 Izzy értelmetlenül nézett maga elé, azt sem vette észre, hogy időközben Clary felsegítette. – Ez az én hibám! Miért jöttem el? – zokogva esett a földre, majd összekuporogva elkezdett sírni.

Lori kábán ébredt egy mocskos matracon összekötözött kézzel és lábbal. Alig látott valamit, minden összefolyt a szeme előtt, de egy alakot ki tudott venni a sötétségből. Széles vállú, magas férfi volt.

--Hol vagyok? Ki vagy te? Mit akarsz tőlem? – kérdezte kábán Lori.

--Kérdések, kérdések. – rázta meg az alak a fejét. A hangja kedvesnek, csábosnak tűnt, de volt benne valami gonosz, amit Lori már halott valamikor, de nem jutott eszébe, hogy mikor és kitől. - Miért mindig a kérdésekkel kezdik? Miért nem ismerkedünk meg előbb? Az én nevem Alden. Az Alvilág legjobb bűntársa és te?

--Bűntárs, ezek szerint nem egyedül raboltad el a Világ Boszorkánymesterét. Gratulálok és ki a másik személy? – kíváncsiskodott a lány.

--Te vagy Lori? Azt hittem, hogy a Világ Boszorkánymestere egy kicsit.. – nézett végig Lorin - idősebb, úgy 50 évvel, mármint kinézetre és ne haragudj, de pasinak hittelek. Beszélj magadról. – volt valami a fiú hangjában valami ijedtség vagy öröm, vagy kíváncsiság, nem lehetett felismerni.

--Lehet, hogy 16 évesnek tűnök, de valójában 878 éves vagyok. Ha nem szeretnél porig égni, - fenyegetőzött, bár tudta, hogy úgy sem tud semmit sem tenni, majd folytatta - akkor azt ajánlom, hogy ENGEDJ EL. – ordította Lori.

A fiú a sötétben felnevetett, de olyan gonoszan, hogy Lorit kirázta a hideg. A csuklóján és a bokáján égni kezdtek a kötelek.

--Tudtam, hogy különleges vagy amikor az én kis madaram karmaiban megláttalak, ezért olyan erős mágiát alkalmaztam amit csak a társam képes létre hozni. Úgy, hogy próbálkozhatsz, ahogy csak akarsz, nem tudsz kiszabadulni. Ja, mellesleg a társam örülni fog, hogy nem kell csalit használnunk, hogy ide csalogassunk. Látom, szereted a barátaidat, különben nem ugrottál volna az én kis házi madaram karmai alá.

--Igen, tudod, én hiszek a barátság erejében. Mellesleg ki is a te társad? – vonta kérdőre a lány Aldent.

Jace tehetetlenül állt és meredt maga elé. Most mit tegyek? Veszélybe sodortam mindenkit. – gondolta kétségbe esetten és Agneshez fordult.

--A testvéred, nem tudsz neki üzenni telepátiával vagy valami?

--Az csak akkor működik, ha egy időben vagyunk. - mondta elkeseredetten, majd mosoly villant az arcán. - De örülök, hogy próbálsz valamit kitalálni. Először szerintem keressük meg Lorit és utána menjünk haza. Ebben még én is tudok segíteni egy kereső varázslattal, csak figyelj, hogy senki és semmi ne jöhessen ide. – ezzel leült a fel mált aszfaltra és transzba esett közben pedig valamit mormogott.

--Izzy állj fel kérlek, fel kell kelned ha nem akarsz itt meghalni, kérlek. – szólongatta Clary, de hiába, Isabelle meg se moccant.

--Isabelle ez nem a te hibád, hanem az enyém. Ha tartom a számat és nem kérdezem meg azt, amiért most itt vagyunk – mutatott körbe Jace – akkor Lori most is velünk lenne. Szóval egyedül csak én vagyok a hibás, úgyhogy kérlek, állj fel és keressük meg Lorit, hogy hazamehessünk. – Jace a kezét nyújtotta a lánynak, de az nem fogadta el.

Izzy feltápászkodott egyedül, de majdnem összeesett, úgyhogy Clary-re támaszkodott.

--Majd meglátod, hamarosan itt lesz. - nevetett a fiú, mint aki alig várja, az végeredményt.

--És te mégis miért engedelmeskedsz neki? – kérdezte kíváncsian a lány.

--Én nem engedelmeskedek senkinek, én a társa vagyok. Amúgy meg mindenki követi a parancsait, ugyanis ő az Alvilág ura.

--Mi? Kicsoda? Az Alvilág ura, komolyan? Az, hogy lehetséges?

--Úgy, hogy én vagyok az egyetlen olyan személy, aki akkora hibát követett el amekkorát a Világ még nem látott. – szólt egy mély hang, Alden mögött a sötétben, ami Lorinak ismerősnek tűnt. – Örülök, hogy újra láthatlak, Szerelmem. Alden bemutatom a menyasszonyomat, Lorit. – mondta olyan büszkén a férfi, hogy szinte világított.

-- A volt menyasszonyodat. – javította ki Lori meglepődve és mérgesen.

--Még nem bontottuk fel az eljegyzést kedvesem, szóval még a hitvesem vagy. – mondta a férfi, olyan magabiztosan, hogy Lori elsápadt.